Hat általános megjegyzés.
1. A folyton érlelődő baptista identitásomat és meggyőződésemet illetően, a következőket mondhatom. Baptista hívő vagyok. Nem vagyok pro-karizmatikus, hiszen sok olyan dolgot látok e mozgalomban, ami elidegenít és kiábrándít, amit elítélek és megtagadok. Én teljesen meg vagyok elégedve azzal a hitvallással és gyülekezeti struktúrával, amelyben vagyok. A baptista gyülekezet olyan rugalmas „tömlőt” nyújt nekem, ahol nyugodtan forrhat az Isten országának újszövetségi „bora” (Máté 9,17), azaz Krisztus evangéliuma. Csak adná az Úr, hogy mindinkább megtapasztaljam. Ugyanakkor nem vagyok anti-karizmatikus sem, hiszen látom, hogy van köztük olyan jelenség is, ami nem kivetnivaló, sem elítélendő, hanem követésre méltó. Más szóval, nyitott vagyok, de óvatos. Miközben tudom, hogy kerülnöm kell az előítéletet és az alaptalan gyanakvást (amit egyes múltbeli szomorú tapasztalataim miatt sokszor nehéz megtennem), szeretnék körültekintő, megfontolt és elővigyázatos lenni. Beismerem, én is tévedhetek, nekem is kell növekednem a Krisztus megismerésében. De fokozott óvatosságra és kiegyensúlyozottságra törekedve oda akarok figyelni legalább a következőkre.
2. A keresztyénség látható megosztottsága irányzatokra és felekezetekre még nem vonja kétségbe a láthatatlan egység létezését – az igazán újjászületett hívők között. Ez azt jelenti, hogy aki nem tartozik a mi táborunkhoz, attól még üdvözülhet. Miközben elismerjük, hogy Jézusnak lehetnek karizmatikus követői is, baptista követői is, stb., azok lényegében szerves egységet alkotnak, mivel Krisztus testéhez tartoznak. Egy a test, egy a Lélek, egy a reménység, egy a hit, egy az Úr, egy a bemerítés, egy az Atya (Efézus 4,4-6). Valljuk, hogy mindazok, akik igazán megtértünk és újjászülettünk, egy Lélek által egy testté kereszteltettünk meg (1Korinthus 12,13), felekezeti hovatartozásuktól függetlenül. Krisztus teste nincs részekre osztva (1Korinthus 1,13), és a gyülekezetben nincs másodrangú keresztyén. Szeretnénk jobban megtapasztalni, hogy a karizmatikus hívők is így vélekednek.
3. Ugyanakkor a láthatatlan egyház egysége még nem jelenti azt, hogy a jelenben nincsenek látható megkülönbözések. A Márk 9,38-40 tanítása szerint volt olyan tanítvány is az Úr Jézus idejében, aki nem követte Jézust a többiekkel együtt, hanem külön járva hirdette Őt. Jézus azonban nem mondta azt a tanítványoknak, hogy tiltsátok csak el őt nyugodtan, sem azt, hogy „hívjátok őt a hozzátok való csatlakozásra, hogy veletek együtt kövessen engem.” Alkalmazva ezt korunk jelenlegi helyzetére, szerintem lehetnek ma is olyan karizmatikus emberek (vagy más keresztyén felekezethez tartozók), akik nem a baptistákkal együtt követik az Urat. Ebből még nem következik az, hogy (1) ők eleve nem követői az Úrnak, vagy ha igen, akkor (2) ők mindenképpen velünk együtt kellene, hogy kövessék Jézust (bár mi szeretnénk). Az alapvető hit egy (Efézus 4,4-6). A másodlagos meggyőződéseink azonban nem egyek. Pál és Barnabás nem tudott megegyezni egymással, és számunkra talán másodlagos elvek miatt elváltak (ApCsel 15,36-41). „Vajon járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?” (Ámós 3,3). Következésképp, miközben hangsúlyozzuk a keresztyénséghez elengedhetetlenül fontos hitelveket, nekünk nem kell nekünk mindenképpen mosnunk a másodlagos határokat. Vegyük tudomásul a különbözőséget, amelyek – sajnos – a Jézus visszajöveteléig még jelen vannak. Ugyanakkor tudomásul vesszük, legtöbbször meggyőződésből, sokszor szomorúan, hogy nem járhatunk együtt. Jézus azt mondta, hogy majd lesz egy akol (nyáj) és egy pásztor (János 10,16). Bár ez nagyrészt Pünkösdkor már beteljesedett, végső soron csak Krisztus második visszajövetelekor fog kiteljesedni. Addig a létezés fennáll külön-külön csoportosulásban is. Nem kell a baptistákat karizmatikussá változtatni, sem a karizmatikusokat baptistává – hacsak az Ige alapján meg nem győződik valaki a másik személy álláspontjának biblikusabb voltáról. Ki-ki a maga hite felől legyen meggyőződve és örvendjen a lelkiismereti szabadságának.
4. A természetfölötti karizmák használatával sokszor együtt jár a fölényérzet és a szenzációhajhászat, elhanyagolva a naponkénti kereszthordozást és önmegtagadást. Ilyenkor sokszor hiányzik a Krisztus-központúság és a szeretet, miközben burjánzik a személyes élmények és szubjektív tapasztalatok hangoztatása. Más szóval, a szenzációs karizmák esetében nagy a veszélye annak, hogy levesszük a tekintetünket a központi és lényeges dolgokról és másodlagos, valamint személyes dolgokra összpontosítsunk, ami aztán könnyen szélsőséges rajongásba ejt bennünket. Sajnos, a nyelveken szólás, a mai prófétálás, a látomások, stb. könnyen alkotják a büszkeség táptalaját, ami aztán a gyülekezetben megosztottságot okoz, másokból féltékenységet vált ki, és néha másodosztályú keresztyének szintjére süllyesztik a másképp gondolkodókat. (Emlékezhetünk a pünkösdi „teljes evangélium” jelszóra, mintha csak az bírná a „teljes” evangéliumot, aki rendelkezik a szenzációs karizmákkal).
5. Minden körülmények között nekünk tekintélytisztelőknek kell maradnunk. Ez hiányzott a karizmákat gyakorló korinthusiak esetében, és sajnos a mi korunkban is hiányzik sokszor. Az alázat, a taníthatóság, és az engedelmesség elengedhetetlenül fontos mindenki életében. A karizmák elhanyagolhatók, még a nyelveken szólás is. De a szentség és az alávetettség soha sem hanyagolható el. Márpedig a korinthusiak épp Pál apostolnak, és így közvetve az Úr akaratának nem akartak engedelmeskedni, arra hivatkozva, hogy ám nekik is vannak mennyei kijelentéseik, tudnak prófétálni és bírják a karizmákat (1Korinthus 14,37). Miért kell oda jutnia egy gyülekezetnek, hogy Pál apostol velük szemben csupán a tekintélyét bizonyítva válthatja ki az engedelmességet az ellenszegülők életében?
6. A Bibliában három fajta bűn miatt gyakorolhatunk kiközösítés által való gyülekezeti fegyelmet.
a). Súlyos züllöttség esetén (1Korinthus 5,1-13). Morális elvárás: testi szentség és személyes erkölcs.
b). Sarkalatos tévtanítás esetén (1János 5,7-11). Dogmatikus elvárás: tiszta hit és bibliai igazság.
c). Szakadár lelkület esetén (Titusz 3,9-11). Szociális elvárás: testvéri szeretet és gyülekezeti egység.
Személy szerint nem tudom, ha e három fajta bűn-kategórián kívül létezik-e más vétek is, amely gyülekezeti fegyelmet vonna maga után megtéretlenség esetén. Talán nincs. De ha e három bűn közül egyiket is konokul követi valaki és nem hajlandó abból intések után sem megtérni, akkor azt a személyt ki kell közösíteni, azaz fegyelmezni kell. Azt is észrevettem, hogy a harmadik fajta bűn esetén ritkábban és ódzkodva gyakorlunk fegyelmet. Márpedig Pál apostol tanítása szerint, aki szőrszálhasogató, szakadást szító, viszálykodó, pörlekedő, ítélkező, megosztó, és a fődolgot elhanyagolva állandóan a mellékes dolgokat forszírozó ember, két-három intés után kerülni kell. Ez gyülekezeti fegyelmet és kiközösítést jelent, amennyire az Ige jelentését megértettem.
„Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket… mindenkor jóra törekedjetek… ami jó azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!” 1Thesszalonika 5,14-15.21-22.
Kedves olvasók. Örömmel fogadok továbbra is megjegyzéseket. Kérlek, küldjétek azokat a következő címre: borzasipal@yahoo.com
